|
Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2025. július 25-én |
|
Egy nagy arany fénygömböt látok lebegni felettünk az égen, és két kisebb arany fénygömböt. A nagy arany fénygömb kinyílik, és szép fény jön le hozzánk. Ebből a fényből jön elő az Irgalmasság Királya. Drága Vérének köntösébe és palástjába van öltözve, és fején arany királyi koronát visel. Palástjára arany liliomok, palástja szegélyére pedig francia liliomok vannak hímezve. Köntöse elején látom a liliomszálat, amelyet már gyakran leírtam. Jobb kezében arany jogarat, bal kezében pedig a Vulgatát tartja. A jogar fejét egy francia liliom képzi. Fekete-barna rövid göndör haja és kék szeme van. Most a két kisebb fénygömb kinyílik, és egyszerűen öltözött angyalokat látok sugárzó fehér köntösben. Most kezükbe veszik az Irgalmasság Királyának palástját, és fölénk terítik. Miközben ezt teszik, a Sanctus-t éneklik. (Saját megjegyzés: kutatásunk során kiderült, hogy ez a Sanctus a Missa mundi-ból van.) Mindannyian e palást alatt, mint egy sátor alatt vagyunk elrejtve. A szent angyalok a királyi palástot azokra az emberekre is ráhelyezik, akik a távolból gondolnak a Mennyei Királyra, így mondják nekem a szent angyalok. Ezután a két angyal leteszi kezéből az Irgalmasság Királyának palástját, és letérdel a Mennyei Király lábához, Aki most közel jön hozzánk, és így szól: „Az Atya és a Fiú – ez vagyok Én – és a Szentlélek nevében. Ámen. Tudod, ki vagyok?” Én így válaszolok: „Igen, Uram, Te vagy az Irgalmasság Királya!” A Mennyei Király ezt mondja: „A Szentlélek adta ezt neked. Nézzétek csak, hogyan aláztak meg Engem a földön. Megdicsőülten jövök hozzátok. A szívetekbe nézek, és jövök a családomhoz és a barátaimhoz. Egyesek még nem ismernek Engem fel, de legyen bátorságotok Engem megismerni; mert végtelenül szeretlek titeket! A kereszten, úgy tűnt nektek, mintha hatalomfosztott volnék; ám a legnagyobb győzelmet vívtam ki nektek, mert Én vagyok az Isten Báránya. A legnagyobb győzelmet vívtam ki nektek, mivel Drága Véremet adtam értetek: Testemet, Véremet az utolsó cseppig, és vizemet. A világ mindmáig nem érti keresztáldozatomat. Minden szeretetből történt. Minden azért történt, hogy kiszabadítson benneteket a gonosz rabszolgaságából. Ha teljes szívetekből kértek, és megnyitjátok a szíveteket, eljövök hozzátok. Ki közületek bűntelen? A szívetekbe nézek, és látom, hogy senki sem bűntelen közületek. Engesztelődjetek ki Velem a szentgyónás szentségében! Ez a Velem való kiengesztelődés szentsége, és a Véremben lesztek megmosva. Mint királyt gúnyoltak ki Engem a földön, és most dicsőségben jövök hozzátok. Mivel megfosztjátok a gyermekeket jogaiktól, gyermekként jövök hozzátok. Ti akarjátok eldönteni, melyik élet életre méltó, és kitől szabad megvonnotok az élethez való jogot; de ez nem az Én akaratom! Én vagyok az élő Isten, és az élet Istene, nem a halálé! Ne ölj, így szól az Örök Atya parancsa. Így szól ez mindörökké, és ez Bennem van. De a legnagyobb bűnösnek is joga van irgalmasságomra, ezért arra hívlak benneteket, hogy vegyétek igénybe irgalmamat, mert Én vagyok az Irgalmasság Királya! Kedves családom, kedves barátaim! Bármit is tettetek: térjetek meg Bennem, és Véremben lesztek megmosva! Ne engedjétek, hogy elvegyék tőletek az irgalmasságomhoz való ezen jogot! Senkinek sem szabad tőletek ezen jogot elvennie: bármit is tettetek, térjetek meg Bennem, és éljetek Bennem! Éljetek újból Bennem! Ez a szeretetben való élet Bennem, a szent Egyházam szent szentségeiben. Most megnyílik a Vulgata (Szentírás), és látom a bibliai helyet: Jakab 1,2-18: »2Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, 3hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez. 4Az állhatatosság pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és hibátlanok legyetek. 5Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. 6De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. 7Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól, 8hiszen kettős lelkű és minden útján állhatatlan ember. 9Az alacsony sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy Isten felmagasztalta, 10a gazdag viszont azzal, hogy megalázta, mert el fog tűnni, mint a fű virága. 11Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján. 12Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. 13Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. 14Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. 15A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. 16Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim! 17Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. 18Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.« Az Irgalmasság Királya így szól hozzánk: „Tudjátok, hogy Isten nem kísért meg. Vádlótok mindig a sátán. Ő az, aki el akar benneteket választani Tőlem, mert nektek jogotok van irgalmasságomra. Gondoljátok meg ezt, mondjátok szeretettel: Serviam! Ő az, aki nem akar szolgálni, és ő az, aki irigyli tőletek az istengyermekséget. Éljetek újból Bennem! Legyen bátorságotok megélni hiteteket, megélni Irántam való szereteteteket, mert Én szeretlek titeket! Ezért ne ítélkezzetek, hogy titeket se ítéljenek el, mert milyen súlyosat nyom egy ítélet! Vezessétek az embereket Hozzám; ezt a szívetekbe helyezem, és hagyjátok őket, hogy Bennem éljenek!” A Mennyei Király a következő imát óhajtja tőlünk, és mi imádkozunk: „Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vigyél minket a Mennybe, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra! Irgalmasság Királya, add nekünk a szentség és gyógyulás kegyelmét! Öntsd a béke kegyelmét minden szívbe! Ámen.” Most az Irgalmasság Királya a jogarát a Szívéhez emeli, amely most nyitva áll, és megtelik Drága Vérével. Az Irgalmasság Királya meghint Drága Vérével minket és mindazokat, akik a távolból gondolnak Rá, közben ezt mondja: „Az Atya és a Fiú – ez vagyok Én – és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmemet ajándékozom nektek. Ámen. Adieu!” Az Irgalmasság Királya visszatér a fénybe és eltűnik. A szent angyalok is ugyanúgy tesznek.
Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a
Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.
|